Másvilág - 10.rész

    -       Igen... Sajnos a kapu nyitáshoz szükségünk van pár dologra...

    -      Milyen dolgokra??

    -      Sárkány fogra és karomra, kentaur farok tincsre, óriás csontokra, és angyal szárny tollra

    -      És emiatt ki kellett irtani a fajokat?

    -      A kentaurok és az angyalok lassan maguktól haltak ki... Elég bonyolult volt a szaporodásuk. Angyaloknak csak szárny nélküli utódaik élnek, az óriások egymást irtották. A sárkányok... Hát az a mi sarunk. Sajnos karmot még tudtunk szerezni, de fogat, azt nem hagyták

    -      Ezért meg kellett ölni őket?

    -      Két darabot öltünk meg. A többivel nem tudjuk mi lett

    -      Értem... – kicsit sokkolt hogy mennyi élőlény halt ki az idők során itt – várjunk csak!

    -      Mi az? – néztek értetlenül rám

    -      Ti.. ti hány évesek vagytok??

    -      Én olyan 1000 körül – mondta Miiko

    -      Én 254 – bökte ki Nevra

    -      128 – Ezarel

    -      És 89, én vagyok a legfiatalabb – mondta az óriásom

    -      Persze nálatok egy mind feleannyi. Itt kb kétszer gyorsabb az idő – mosolygot Miiko

    -      Akkkooor, 500, 127, 64 és 45 évesek vagytok kb? Én 17 – néztem kicsit megilletődötten

    -      Én 2764 – hallatszott hátulról

    -      Te nagyon beszédes kedvedben vagy... – nézett rá Miiko – mi lenne ha inkább Askhorról mesélnél nekünk?

    -      Mégis mit?

    -      Talán hogy hogy halt meg...

    -      Hogyhogy hogy?

    -      Ha nem dalolsz akkor én jövök – vigyorogtam rá

    -      Mi? Nem értem – éreztem hogy hazudik

    -      Hát jó – felálltam és odasétáltam – lássuk csak – a ketrecen óvatosan benyúltam és megérintettem az egyik ujját, majd belesüllyedtem a gondolataiba

    -      Mit csinálsz?

    -      Nézzük csak, az történt, hogy Leiftanunk hatalom éhes lett, és úgy döntött átveszi az irányítást minden felett ami Ashkoré volt. Álmában egyszerűen elvágta a torkát

    -      Ilyen képességed is van? – kérdezte hitetlenkedve

    -      Van hát, minden van – vigyorogtam, végre hasznosnak érzem magam

    -      Mi legyen a büntetése? – tűnődött Miiko – Árulást követett el

    -      Szerintem – kezdtem – azzal kéne büntetni ami az erőssége – mindenki kérdőn nézett rám

    -      Mit akarsz csinálni? – kérdezte Valky

    -      Elvenni az erejét. Ha nem tud többé semmit csinálni, akkor csak szenvedni fog. Tehát ezt fogom most tenni. Valahogy...

    -      Hát jó ötletnek tűnik... – szólalt meg Eza – lássuk kivitelezni sikerül-e

    -      Lássuk akkor – mondta Miiko is

    -      Okéé...

Megfogtam Leiftan kezeit, majd megnéztem mit tudok tenni. Éreztem hogy lassan energia áramlik át a testembe, ő pedig fájdalmasan üvöltözik, egyre erősebbnek éreztem magam, és a nyakamban lévő kristály hatására a gonosz energia megtisztulva érkezett hozzám. Az utolsó erejével küzdeni próbált, és egy idő után a kalitka szertefoszlott körülötte, így ereje egy része visszatért. Megpróbálta visszaszívni tőlem az erejét, de erősebbnek bizonyultam. Szabadulni akart a szorításomból de nem eresztettem a kezeit. A hajam lebegni kezdett körülöttem, és üde türkiz színben pompázott, és egy erős fájdalmat éreztem a hátamban. Amikor Leiftan utolsó cseppjeit is megszereztem, ő erőtlenül zuhant a földre, nekem pedig kibomlott a hátamból két óriási szárny. Egy fekete és egy fehér. Én is a földre zuhantam és elájultam.

Arra keltem hogy valaki az arcom cirógatja és a nevemen szólít

    -      Kat, Kat! Jól vagy? – Miiko volt az, bár a hangja furán csengett a fülemben

    -      Kisördög? – Valky hangja is élesebben csengett

    -      Mi... hogy... hol?

    -      Hála az égnek – ölelt át – féltünk hogy bajod esett...

    -      Hogy érzed magad? – hajolt fölém Miiko

    -      Jól. Azt hiszem... – ültem fel – Mi történt?

    -      Elájultál, és kinőttek a szárnyaid

    -      Mi? – nyúltam hátra hogy megtapizzam őket – És tényleg – néztem meglepetten magam elé – ezeket hogy tudom visszatenni?

    -      Elvileg vissza lehet, Leiftan is tudta. Próbáld meg! – léptek közelebb a többiek

    -      Ezt ellopom – mondta Eza majd mindkét szárnyamból kihúzott 1 tollat

    -      Aú! – néztem rá morcosan – Fáradt vagyok. És éhes

    -      Dél körül jár az idő, együnk! Szólok Jamonnak hogy ezt a semmirekellőt vigye le a pincébe – mutatott Leiftanra

    -      Gyere te – Valky felkapott és kivitt az ebédlőbe. Csak egy dologról feledkeztünk meg, a szárnyakról. Mindenki tolongott mert rég nem láttak szárnyas lényt, tollakat akartak, és megtapintani őket

    -      Mindenki munkára!! – hallatszott Miiko erélyes hangja, amire a tömeg kénytelen-kelletlen szétoszlott

    -      Köszi – mosolyogtam rá bágyadtan – megfájdult a fülem a zsivajtól

    -      Elhiszem. Javult a hallásod ugye? – bólintottam

    -      Itt is van a finom ebéd! – billegett be Karuto pár tálcával

Elkezdtünk enni, én csendben falatoztam, a többiek beszélgettek hogy hogyan tovább, és mi legyen Leiftannal meg úgy a későbbiekben a főhadiszállással. Kimerült voltam és aludni akartam, így az ebéd végén Valky engedélyt kért hogy elmehessünk aludni.

A szobában megetette Ynnylt, és megdícsérte hogy a harcban ügyes farkas volt, és ezért kap majd valami finomságot legközelebb az ebédből, mire kapott egy nyálas puszit az arcára. Halkan nevettem miközben próbáltam elhelyezkedni a két nagy szárnnyal a hátamon, de végül megvártam amíg az óriásom jön és segít. Lefeküdt és magára húzott. Ennyi, kényelmes volt és puha, hogy erre nem gondoltam... Magunkra húzta a takarót, és én pár perc múlva már aludtam is.

Kora este lehetett amikor felébredtem, Valky alattam szuszogott, biztos később aludt el nálam. Egyik keze a derekamon pihent, a másik a vállamon. Nem fért el a szárnyaimtól. Még mindig pizsamában voltam, de gondoltam most már mindegy. Bár zuhanyozni kéne azért. Ahogy ezen tűnődtem a hegekkel kezdtem babrálni Valky mellkasán, és oldalán. Lassan kinyitotta a szemét és vett egy nagy levegőt, megemelkedtem a mellkasával együtt.

    -      Mit csinálsz? – nézett rám

    -      Csak nézegettem a hegeid

    -      Jó sok van, lesz mit nézned. Nem akarsz zuhanyozni? Egy ideje ugyanaz a ruha van rajtunk

    -      Jó ötlet, nekem is ez járt az eszemben

    -      Jólvan, gyere – felkapott és kivitt a fürdőbe

    -      Várjunk – néztem rá – ezek itt, hogy száradnak meg? – mutattam a hátamra

    -      Hát... Ilyen időben sehogy. Próbáld visszahúzni őket

    -      Oké.. – megálltam a helyiség közepén és minden erőmmel azon voltam hogy visszajöjjenek a hátamba ezek az óriások. Szép lassan egy kevés fájdalom és erőfeszítés árán, szépen visszahúzódtak a helyükre. A hátamon csak két csík jelezte honnan fognak egyszer újra előtörni

    -      Hát ez sikerült – nyugtázta Valky

    -      Igen –kacagtam rá

Hamar megfürödtünk, bár ölelkeztünk a forró víz alatt és kicsit átbeszéltük az elmúlt napokat. Szó esett arról hogy közeleg a küldetés amikor a földre mennek, és lehet benne kéne legyek az expedícióban, mégiscsak én tudom hova mennek. De jobbnak láttuk ha Miikotól kérdezzük majd meg.

Fürdés után valaki kopogtatott úgyhogy gyorsan felöltöztünk és megnéztük ki az. Miiko volt, azt mondta egy utolsó megbeszélést akar hogy mi legyen Leiftan és seregeinek sorsa. Úgyhogy elmentünk az ebédlőbe és körbeültünk egy asztalt, Karuto csak egy kevés ételt hozott, mivel nemrég ettünk. Nem tudtuk mit kezdjünk így Leiftannal, túl sok haszna nincs így, se betegek mellé, se Eza mellé nem tehetjük, nehogy bántani tudjon bárkit is. Úgyanígy az étkező se jöhet szóba. Edző se lehet, úgyhogy tippünk sincs hol tudna hasznunkra lenni. Jöttek az ötletek de senki nem tudott használhatót mondani, amikor eszembe jutott valami

    -      Küldjük el a fenghuangokhoz!

    -      Mi? –nézett rám mindenki

    -      Igen, ők belelátnak a fejébe tehát nem tud készülni semmivel. Jó kis háziszolga lenne belőle

    -      Hmm – összenéztek és bólogattak

    -      Végülis ez egy jó ötlet. Üzenek nekik! Köszönjük Kat! – kacsintott Miiko

    -      Akkor mehetünk aludni? – ásított Nevra, de láttam rajta hogy egyáltalán nem álmos

    -      Menjetek – intett, és elindult a kristályterem felé

    -      Akkor jóéjt! – oldalgott ki Nevra. Valkyra néztem, ő meg Ezára, aki vörös fejjel Nevra után indult

    -      Jóéjt! – köszönt és kisietett

    -      Azta – nevetett Valky – ezt összehoztad

    -      Úgy látszik – mosolyogtam

    -      Nincs kedved sétálni? Kezd melegedni az időjárás.

    -      Szívesen

    -      Akkor vegyünk fel valami melegebbet – elmentünk és felöltöztünk

Kimentünk a kertbe és kézenfogva sétáltunk. Az én pici kezem elveszett az ő óriási kezében. Honvágyam volt, nem éreztem itt otthon magam, bizonytalan volt a helyzetem. Reméltem hogy részt vehetek a kapunyitásban. Át kell  mennem, vissza a hazámba... Ha más nem, ezt az óriást is viszem magammal. Fontos lett nekem, és teljesen belehabarodtam. Hirtelen eszembe jutott Tray, hogy mit csinálhat, biztos beköltözött hozzám... És minden nap más lányt visz fel, sokszor volt ebből problémánk. Éreztem hogy megcsal de nem tudtam bizonyítani...

    -      Min gondolkozol?

    -      Csak az otthonomon... Honvágyam van kicsit

    -      Hogyhogy?

    -      Tudod, itt bizonytalan minden, nem vagyok itteni, és  nem fogadtak be feltétlenül. Hiányzik a családom, és az iskolai barátaim. A tanulás, meg a lakásom...

    -      Lakásod?

    -      Igen, van egy lakásom közel az iskolához

    -      Azta, megnézhetem majd?

    -      Hát ha ráveszed Miikot hogy mehessek én is akkor feltétlenül – mosolyogtam rá

    -      Szavadon foglak – kacsintott rám

    -      Úgy legyen. Te itt nőttél fel?

    -      Igen, nagyon pici voltam amikor idekerültem. A családom a földről menekült jó régen, és azóta nem voltam még ott

    -      Akkor itt az alkalom!

    -      Beszélek holnap Miikoval

/Miiko/

Chiino

    -      Chiino, vidd el ezt Huang Huának. Siess, mielőbbi választ kell kapnom!

    -      Eeeek, eeeek – elvette a levélkét, és kilibbent a teremből

    -      Ezzel is megvolnánk. Jamon nézz Leiftan körmére és vigyél neki enni valamit

    -      Jamon menni!

Érdekes dolgok folynak a főhadiszálláson... Néhány ember között csak úgy pezseg a levegő mostanában. Főleg Ezarel és Nevra viselkedése keltette fel a figyelmem. Valkyonnak örülök, végre talált egy hozzá illő lánykát, de a fiúk... Eza nyakán két fognyom volt, Nevra pedig meglepően gyorsan akart aludni menni. Mi folyik itt?

Hosszú és fárasztó napunk volt, úgy döntöttem elmegyek lefeküdni. Megvártam amíg Jamon visszajön, és elmondja hogy Leiftan meg se mozdult, és megevett mindent, majd a szobámba mentem, zuhanyoztam és lefeküdtem aludni. Az élelemraktárunk megcsappant, és gyorsan kéne utánpótlás. Talán Katarina segítségünkre lehet a kapunyitásban, viszont akkor át is fog menni, nem akadályozhatom meg. Mi legyen, mi legyen... Hosszas gondolkodás után álomba merültem...

Másvilág - 9.rész

A nem túl nyugodt hajnal után, Valkyon ölében ébredtem. A kristállyal szemben ültünk, eredeti helyünkön Miiko aludt. Valószínű őrségváltás történt amiről lemaradtam. Valky ébren volt, Leiftant figyelte aki szemmel láthatólag aludt a lebegő ketrecben. Felkönyököltem, majd felültem. Megdörzsöltem a szemeim és az ajtó felé néztem ahol Ezarel lépett be, és fordult felém.

      -      Szeretnék kérni egy kis segítséget – nézett rám Eza egy kis félelemmel a szemében

      -      Miről lenne szó? – néztem rá álmos szemekkel

      -      Hát Nevra megsebesült, elég súlyosan. És lehet te meg tudnád gyógyítani. Vagy legalább kicsit helyre pofozni...

      -      Persze hogy segítek. Kicsim te megleszel itt egyedül?

      -      Ha útközben találkoztok gárdatagokkal küldjétek ide őket. Rámfér már a váltás

      -      Elhiszem, küldünk valakit. Utána gyere utánunk. Hova is megyünk? – néztem Ezára

      -      A gyengélkedőbe

      -      Akkor megyek utánatok ha ideér valaki – mosolygott ránk és felkelt hogy sétáljon egyet

Elindultunk a folyosón, még mindig kicsit pizsamára emlékeztető öltözékben. Ezarel valószínűleg bent aludt Nevrával. Vagy inkább ücsörgött mellette egész éjjel. Beléptünk az ajtón, és csomó kisebb-nagyobb sérülésekkel rendelkező embert láttunk mindenfelé. Volt akinek már nemhogy ágy, de szék se jutott. A könnyedebben sebzett emberek közül volt aki sétálgatott, páran ültek vödörrel az ölükben és nagyon rosszul festettek. Amikor Ewelein meglátott minket intett hogy várjunk, úgyhogy Ezához fordultam.

      -      Ki kéne próbálni hogy ez hogy működik. Szerinted vállalkozna valaki?

      -      Helló! – lépett közelebb egy fiú, velem egy idősnek nézett ki. De ki tudja, lehet 100 éves. – Hallottam hogy valamire jelentkezni kéne

      -      Igen, a leányzó egy nephilim, legalábbis a jelenlegi tudásunk szerint. És ki akarja próbálni tudja-e angyali erejét gyógyításra használni – olyan szépen fogalmazott hogy el se hittem hogy őt hallom

      -      Hát én itt vagyok, ha megfelelek – mosolygott a fiú – Amúgy Jeff vagyok, obszidián gárda

      -      Nekem tökéletes – mosolyogtam vissza – Hol sérültél meg?

      -      Itt – mutatta a vállát amin egy mély, hosszú vágás húzódott

      -      Húha... Eza, hozol fertőtlenítő valamit?

      -      Azt hiszem tudom mire gondolsz, de nálunk nem ez a neve – elviharzott, és egy kékes lötyivel tért vissza – elf könny, sebtisztításra való – nyújtotta át a fiolát

      -      A mi világunkban ez fájni szokott – néztem Jeffre – itt nem tudom, de készülj fel mindenre

A sebre löttyintettem egy kicsit, Jeff összeszorította az ajkait úgyhogy nem lehetett kellemes ez a könny dolog se. Átmostam a sebet, majd visszanyújtottam az elfnek az üvegcsét. Azon gondolkodtam mi a csuda az a nephilim, eddig valami angyal dolog voltam. De ráérek megkérdezni, lássuk a sebet. A többi beteg aki hallotta a beszélgetést minket nézett. Megfogtam a karja két oldalát, és minden erőmmel azon voltam hogy a seb belseje elkezdjen összeforrni. Nagyon lassan, de mintha sekélyebb lett volna a karmolás nyom. Egy ponton nem tudtam tovább gyógyítani, így azt bekötöztük, hogy ne tudjon szétnyílni. Akik látták megkérdezték nem segítenék-e nekik is, úgyhogy eszembe jutott valami

      -      Van még itt obszidiános? – ketten jelezték hogy azok – Akkor ti gyertek most előre, Valkyonnak szüksége van pár emberre a kristályteremben

      -      Rendben – mondták

      -      Jeff megvárnád őket?

      -      Persze – biccentett majd az egyikük helyére leült

      -      Lássuk mi van itt!

Volt egy újabb sebünk, kicsit kisebb, ahol ezzel a technikával jártam el. És volt egy kartörés. Ehhez Ewelein segítsége kellett, ő gyorsan helyre illesztette a csontot, én pedig igyekeztem pontosan és erősen összeforrásra bírni őket. Azért az ő kezét is bekötöztük, és szóltunk hogy azért tessék vigyázni vele, nem tudjuk mennyire sikerült megerősíteni a csontot.

A három fiatalember elment a kristályterembe leváltani Valkyt, aki aztán idejött. Én közben segítettem még a könnyebben sérülteken, majd bementünk Nevrához. Elég ramaty állapotban volt, egy pirosas lötyi csöpögött, infúzió szerű volt. Úgy sejtem vér lehet, mert ugye vámpírral állunk szemben.

      -      Mi baja?

      -      Nem tudjuk... – nézett rám Ewelein – gondoltuk hátha te tudsz valamit mondani

      -      Hmm.. – leültem mellé egy székre, és megfogtam az egyik kezét

Behunytam a szemem, de fogalmam sem volt mit tegyek. Ekkor a nyakláncom világítani kezdett, és egy hasonló fénycsík mint tegnap este átáramlott Nevra karjába. Hallottam az Orákulum hangját a gondolataimban „Leiftan tette, Ashkoret is eltette láb alól! Meg kell ölnötök!”

Nevra felébredt, pislogni kezdett és rám nézett, majd a többiekre. Ezarel a nyakába borult, a többiek pedig kérdőn néztek rám. Időközben Miiko is megérkezett, ami nekem eddig nem is tűnt fel. Megfordultam és gondoltam tájékoztatom a többieket a hallottakról

      -      „Leiftan tette, Ashkoret is eltette láb alól! Meg kell ölnötök!” Ezt üzente az Orákulum...

      -      Mi a csuda? – lepődött meg Miiko –Azonnal kihallgatjuk! Eza te maradsz Nevrával, többiek ti velem jöttök. Ewelein te is gyere!

      -      Megyünk – mondtuk és visszatértünk a kristályhoz ahol Leiftan a ketrecben himbálózott

      -      Szedjük le onnan! – utasított Miiko

      -      Máris! – mondtam és a ketrec nagyot puffant a földön

      -      És most hogyan tovább? – kérdezte Ewelein

      -      Hát elvileg megölte Ashkoret. Nem tudom hogy megy ez, de szerintem igazán erős lehet – néztem a többiekre

      -      Hmmph – sóhajtott Miiko – üljetek le – mindenki leült köré úgy hogy azért Leiftant is lássuk

      -      Baj van? – néztem rá

      -      Nem nagyobb mint eddig. Az történt hogy Keró és Ykhar kutatást végzett a fajoddal kapcsolatban, és rájöttek pontosan mi is vagy

      -      Nephilim vagy mi. Nem?

      -      Ezareltől hallottad ugye? – bólintottam hogy igen – És tudod mik azok?

      -      Nem igazán – egy meglepett sóhaj hangzott fel a ketrec felől, így mind odanéztünk

      -      Hát akkor most megtudod, és azt is hogy Leiftan miért reagált így... A nephilimek lebukott angyalok közvetlen, vagy közvetett leszármazottjai. Leiftan pedig hasonló hozzád, egy lorialet. Egy angyal szerű fajba tartozik, ami az egyik legerősebb eldaryában...

      -      Természetesen utánad... – morgott Leiftan rám nézve

      -      Hogy mi? – meredtem a többiekre

      -      Ez azt jelenti hogy eldarya legerősebb fajai közé tartozol. Ilyenek voltak a sárkányok, óriások, kentaurok, és még sok más élőlény – mondta Valky

      -      És velük mi lett? – kérdeztem

      -      A legtöbbjük kihalt... –mondta szomorúan Miiko

      -      Vagy kiirtották őket! – szólalt meg Leiftan a háttérből

      -      Mi van?! Kiirtották?

           ...

Másvilág - 8.rész

/Gyerekek lesz frissítve képpel valamikor, tehát tessék visszalesni :3
Kiegészült ^^/

         -*Bamm, bamm, bamm* – felemeltem a fejem

          -Mi, hol, miért? – pislogtam, és Valky mocorogni kezdett

          -*Bamm, bamm* – az ajtó felől jött a hang

          -Ki az?! – mordult fel Valkyon ingerülten, elég mérgesnek tűnt

Az illető válasz nélkül berontott az ajtón, és becsapta maga mögött. Eza állt velünk szemben, csapzottnak tűnt és meglepettnek

          -Kat, te hogy... mindegy Vakyon segítened kell!

          -Mi történt?! – ült fel az ágyon én pedig feltérdeltem

          -Fekete kutyák, nagyon sok, Nevra a gyengélkedőn, és...

          -Elég! – felkapott egy kardot és egy páncélt majd pizsamában indult kifelé a szobából

          -Megyek én is – néztem Ezára – és ez kijelentés volt – mondtam mielőtt megszólalhatott volna

          -Legyen, gyere a kristályterembe, lehet hasznos lehetsz

Megfogtam a kezét és villámsebességgel a kristályterembe száguldottunk. Mindenki ott volt, aki nem a kertben és a falakon kívül. A kristályhoz léptem és behunytam a szemem. Lássuk, vannak a kerten belül 10-en, kint pedig legalább 3-4x ennyien...

          -Oké, a legerősebb harcosoknak kell kimenniük, csapatokban, legalább 30-40 kutya van kint, a többiek velem jönnek – adtam ki az utasítást és meglepően sokan mozdultak rá

          -Én veled megyek! – mondta Eza és egy csomó üvegcsével indult felém – Valkyon te menj ki, de ne egyedül!

          -Miiko te szedd össze Leiftant, rátok is szükség lesz! – már indultam volna amikor mindenki furán nézett rám. Behunytam a szemem és végig pásztáztam a HQ területét, és nem hittem a szememnek

          -...

          -Akkor gyere velem te is! Indulás!

Eszeveszett tempóban a kertbe mentünk, a kis kristály a nyakamban világított én pedig a tudatom felével a területet pásztáztam, a másik felével a pavilonhoz siettem.

          -Itt megállunk, Miiko a lángjaid elég erősek hogy megöljenek egy ilyet?

          -Természetesen – bólintott idegesen

          -Akkor állj ide, kettő is jön abból az irányból! Eza neked mid van?

          -Savak, mindegyik elég arra hogy pár csepp a kutyák szeme közé és végük

          -Rendben, ti hárman! – mutattam három obszidiános srácra – álljatok ott falat, hozzátok is ketten jönnek, de elég nagyok!

          -És én? – nézett rám Eza

          -Nekem fogsz segíteni – mondtam és az összes fiolát egy mozdulattal megemeltem – hozzánk ha jól láttam 6-an jönnek, tudnom kell melyik üvegből hová kell önteni

          -Rendben!

          -Mindenki kész? – kérdeztem, és már láttuk is a farkasokat

Az úton egy óriási farkast pillantottunk meg, aki rózsaszínen világított

          -Ynnyl! – kiáltottam – őt ne bántsa senki!

Két ugrással az egyik felénk tartó állatnak ugrott és eltörte a nyakát, Miiko megsütötte a saját két kutyáját, bár az egyik még elérte őt, de nagy sebet nem okozott rajta. A három gárdatag is megúszta kisebb karmolásokkal, így 5 farkas mínuszban voltunk. Eza segítségével 3 fiola tartalma újabbakat terített le, de mintha egyre több lett volna, Ynnyl is elkapott további kettőt, és megvolt a 10 amit láttam.

          -Ezek többen lettek! – kiáltottam

          -Mi a fene? – nézett rám Miiko

          -Megnézem mi van... – behunytam a szemeim és körbenéztem – nagyjából újabb 10 tart felénk, kint már csak 20-an vannak, Leiftan pedig a kertben de nem tudom meghatározni pontosan hol...

          -Akkor hát, hajrá! – adta ki a parancsot Miiko, és mindenki támadott

Hamar legyőztük a farkasokat, és úgy tűnt nincs több. Úgy döntöttem kipróbálok valamit.

          -Miiko, feltehetek egy kényes kérdést?

          -Leiftan...?

          -Élve, vagy holtan?

          -Ahogy tudjuk, de élve hasznosabb...

          -Rendben, kitaláltam valamit várj – hozzáértem a karjához

          -Kitaláltam valamit

          -Mi ezt meg hogy?

          -Elmagyarázom majd, szóval kipróbálom tudok-e láthatatlan lenni. Valahogy elfogom, valami mágiával, ha nem jön össze, megölöm...

          -Öltél már?

          -Nem

          -És menni fog?

          -Remélem... – bólintott egyet

          -Megvan a terv! – jelentette ki Miiko – Katarina kezében vagyunk, mindenki azt teszi amit mond

          -Mind itt maradtok, üljetek le a kút köré, mintha súlyos sebeitek lennének. Eza te meg tegyél úgy mintha gyógyítanád őket. A többi az én dolgom

Mindenki elfoglalta a helyét, én pedig nagy energia árán, de beleolvadtam a sötétbe és elálltam az útból. Leiftan hamarosan a közelbe ért, 2 kutyával akiket Ynnyl a távolból elcsalt, még mielőtt felocsúdhatott volna, így védetlenül állt a pavilonnal szemben.

          -Nahát, nahát. Csak nem a nagy Miiko? – nevetett gúnyosan

          -Miért? – kérdezte a rókalány

          -Tudod te azt! Megöltétek a családom, ez a bosszú, kedves barátom

Lassan minden erőmet összeszedve gondolkodni kezdtem, egy mágia elvonó tárgyra lenne szükségem... Erősen koncentráltam, és elindult a lábamtól egy halvány kék csík a földön Leiftan lábai felé. Ő ebből hála az égnek mit sem vett észre, és lassan körbefonták lábait az indák, gyorsítanom kellett a tempón mert lassan észreveszi hogy száll el az ereje, és sajnos így is lett, lenézett, amikor már a combja felett jártak a kék nyalábok, úgyhogy kiléptem az árnyból, hogy minden erőmmel az övét próbáljam elszívni.

Sikerrel jártam, éreztem az energiát áramlani a testemben, de ez sötét és mágikus volt, nem tiszta mint amit a kristály adott, úgyhogy az indákkal gúzsba kötött Leiftannal elindultam a kristályterem felé. Intettem a többieknek akik követni kezdtek, és minél gyorsabban próbáltak a terembe juttatni. Látták hogy nehezen bírok a Leiftanban lakozó gonosszal, aki közben a tudatomba próbált bejutni, de már beléptünk az ajtón. Már csak pár lépés de alig álltam a lábamon. Miiko és Ezarel a karomnál fogva felkapott és a kristályhoz vitt. Ahogy hozzáértem Leiftan ereje megtört, és benne is a kristály tiszta energiája áramlott, amit üvöltözéssel nyugtázott. Szorosabbra fontam körülötte a kék erő nyalábokat nehogy kitörjön belőle, majd egy ugyanilyen kék anyagból álló ketrecet gyártottam amibe beletuszkoltam Leiftant a kapálózása ellenére is, majd rázártam az egész kalitkát. A csuklóját hátul kötöttem össze valamint a bokáira is csavartam belőle, és ezeket a rácshoz is erősítettem, nehogy elszökjön. Az egész kis cellát a kristály fölé emeltem és hozzáerősítettem hogy az energia átjárja az egészet, és a többit már az orákulumra hagytam, a küldetés első fele sikerrel zárult.

Ekkor megérkezett a kinti csapat is, néhányan véresek és sebesek voltak de halottunk nem volt. Eza a gyengélkedőre rohant hogy Nevrát ápolhassa, mi pedig mivel már hajnalodott csak ledőltünk a kristály mellé pihenni. Valkyon újabb sebbel tért vissza, a karján húzódott a vágás, de meg se kottyant neki, és később Ynnyl is visszasomfordált, bár az egyik lába picit mintha fájt volna. Összkucorodott kettőnk közé és álomba merült. Jól indult a nap...